Dormánd
Dormánd a Hevesi síkon, Füzesabonytól délre, közvetlen a város mellett helyezkedik el. A község határában rézkori csákányt találtak, a Csörsz árok közelében késő bronzkori és szarmatakori sírok kerültek elő.

A Hanyihalmon XI-XII. századi leleteket találtak. Római katolikus temploma műemlék, rokokó stílusban épült 1771 és 1773 között. A templomkertben álló barokk Mária szobrot 1800-ban készítették.
Dormándon született Remenyik Zsigmond író 1900-ban. Egykori szülőházában a Dózsa György út 33. szám alatt emlékszobát rendeztek be. A népi építkezés jegyeit mindössze négy ház viseli a településen.
A roma kisebbség aránya kb 35%.
Dormánd a Tisza-tó kapujának tartja magát, így itt is a tranzitturizmus a jellemző.
Egységes a falukép. Nincs testvérkapcsolata a falunak. Látnivalók viszont vannak. Ilyen a Latinovics kastély, a két hatalmas park, amelyikből az egyik 11 ezer négyzetméter, valamint a Remenyik család kőkeresztjei.