Köszöntjük a Füzesabonyi Kistérség honlapján

Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása

Kápolna

A település neve először egy 1430-ban kiadott királyi oklevélben tűnik fel Kapolna alakban.
A XVIII. század elején postaállomás, szálloda, vendéglő, sörház épült a községben. Ma pedig, ha kérdeznek a Tarna menti község felől, akkor így felelek: ahol a délceg Mátra legkisebb nyúlványai tökéletesen beleolvadnak az Alföld északi peremébe, ott van Kápolna.
A Tarna folyó mindkét partjára ráépült az 1550-1600 főt számláló szép, tiszta, rendezett község. A szállás és vendéglátás valamint a szolgáltatási feltételek szintén jónak mondhatók.
A vendég pedig – akit mindig szívesen látnak a helyiek – akár vonattal, akár személygépkocsival, busszal, vagy kerékpárral érkezik Kápolnára, érdemes először a HÁROM HÁRSFA alatt megpihennie. Itt mondta el Kossuth Lajos a híres hálaadó, könyörgő imáját az elesett hősök emlékére.
Kápolna először az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején írta be nevét a nemzet történelmébe. Károlyi Mihály a Magyar Köztársaság volt elnöke 1919. február 23-án kezdte meg itt a nagybirtokok szimbolikus földosztását.
A mai szép, barokk stílusú római katolikus templomot 1784. december 8-án a Szeplőtelen Fogantatás tiszteletére szentelték fel. Francz József építette.
A plébánia – a templommal szemben – 1786. és 1789. között épült.
A kápolnai csata 150. évfordulójára emelt szoborkompozíció a 3-as főút mellett a HÁRSFÁK közelében létható. Sebestyén Sándor alkotása.
A falu közepén a buszmegálló mögött, a Honvéd utcában 2002-ben létrehozott TÁJHÁZ hűen bemutatja Kápolna múltját, megőrzött értékeit, hagyományait.

Települések

© 2006 - 2007 Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása | Készítette: GSY