Köszöntjük a Füzesabonyi Kistérség honlapján

Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása

Poroszló

POROSZLÓ, A TERMÉSZET-TURIZMUS OTTHONA

Poroszló ősi település a Tisza jobb partján. Már Anonymus is említést tesz arról, hogy Árpád honfoglaló seregei itt, a poroszlói Földvár alatt táboroztak. A község 1445-ben mezővárosi rangot kapott. Ma 3300 lakosa van.

A török időkben elpusztult a község monostora, elbontották az Árpád-kori templomot, utóbbi helyett viszont később megépült a ma is használt és megcsodálható református (1793) és katolikus templom (1797).

A községháza műemlék-jellegű épület, a falu központjában helyezkedik el. Poroszlón látható néhány az ezeréves tölgyfákból. A falu Tájháza, a régi népi mesterségeket és a falusi élet egy-egy pillanatát mutatja be egy eredeti nádtetős parasztházban.

A község egyik legfőbb vonzereje a 127 km 2-es Tisza-tó, amely a vízi sportok kedvelőinek; a fürdőzni, strandolni vágyóknak; horgászoknak, vadászoknak, vízitúrázóknak, ökotúrázóknak is kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A Tisza-tavi Madárrezervátum, mely a Világörökség része, a kikötőkből szervezett túrákon keresztül látogatható.
Poroszló község egyedi látványossága a Tisza-tavi Ökoturisztikai Tanösvény és Vízisétány, amely Tisza-tó élővilágának megismerését teszi az érdeklődők számára könnyedebbé. A tanösvény folytatásaként 2010-re megépül az Ökocentrum központi épülete is, mely a természet-turizmus kedvelőinek igazi unikumává válhat.
Az üdülni és pihenni vágyók kényelmét egyre több falusi vendégház, panziók, nívós éttermek, kikötők szolgálják. Poroszló a téli kikapcsolódásnak is kedvez. Lehet korcsolyázni, szánkózni, lékről horgászni. Ezen időszak alatt kipróbálható a múlt lovas szánja.

Települések

© 2006 - 2007 Füzesabonyi Kistérség Többcélú Társulása | Készítette: GSY